top of page
Anett 4.PNG

Dr Szőke Anett

2002-ben végeztem a Debreceni Orvostudományi Egyetemen általános orvosként. Közel 15 éve dolgozom radiológusként. Rezidensi képzésemet Magyarországon illetve a Sahlgrenska Egyetemi Kórházban, Svédországban töltöttem.

2008-ban radiológus szakvizsgát tettem, majd a Sahlgrenska Egyetem neuroradiológiai, hasi és mozgásszervi részlegén dolgoztam szakorvosként. Intervenciós képzésemet Göteborgban, az Östra Kórházban töltöttem, ahol főleg májbiopsziával foglalkoztam. Eközben folytattam tanulmányaimat a neuroradiológia, hasi képalkotás és a mozgásszervi radiológia területén és további szakmai tapasztalatokat gyűjtöttem az ultrahang, CT és MR képalkotás terén. 6 évet töltöttem el a Sahlgrenska Egyetem mozgásszervi radiológiai részlegén, ahol mozgásszervi  specialista lettem.

Folyamatosan képeztem magam az ultrahang diagnosztikában, így külföldi tartózkodásom alatt speciális ultrahang vizsgálatokat tanultam meg, mint például kontrasztanyaggal végzett hasi ultrahang, transzplantált szervek vizsgálata valamint izom, ín és szalagok statikus és dinamikus ultrahang vizsgálata. 2015-ben kaptam meg az engedélyt arra, hogy Norvégiában is végezhessek radiológia tevékenységet. Teleradiológiával is foglalkoztam a Skandináviában eltöltött éveim alatt, ahol főként Mágneses Rezonancia, azaz MR vizsgálatokat leleteztem, de mindig is hiányzott a betegkontaktus és a szakmai konzultációk, ezért párhuzamosan dolgoztam kórházban is. 12 évnyi Skandináviában végzett munka és tanulmány után visszatértem hazámba, Magyarországra, hogy itt hasznosítsam mindazt a tudást, melyet mind itthon, mind külföldön megszereztem. Veszprémben dolgozom jelenleg.

Dr Szőke Anett rendelése, itt tud bejelentkezni hozzám: 

Veszprém, Vanderlich Egészségcentrum
Wartha Vince u. 4
Szerda: 8.00-13.00
06 / 88 793-787
https://egeszsegcentrum.vanderlich.hu/munkatarsak/dr-szoke-anett/

A vizsgálatok magyarul, angolul, svédül és norvégul zajlanak. 

For foreigners: 

Diagnostic ultrasound, also called sonography or diagnostic medical sonography, is an imaging method that uses sound waves to produce images of structures within your body. The images can provide valuable information for diagnosing and directing treatment for a variety of diseases and conditions.

Diagnostic ultrasound or medical ultrasound examination in English, Swedish and Norwegian in Veszprém by Anett Szőke MD :

Veszprém, Vanderlich Egészségcentrum Wartha Vince u. 4
Wednesday 8.00-13.00
Book appointment:  +36 88 793-787
Book appointment:  https://egeszsegcentrum.vanderlich.hu/munkatarsak/dr-szoke-anett/

ULTRAHANG VIZSGÁLATOK
 

Hasi ultrahang vizsgálatok: 
A hasi ultrahang vizsgálat előtt legalább 5 órát éhezzen a páciens, tehát legalább 5 óráig nem szabad ételt fogyasztani az ultrahang diagnosztika megkezdése előtt. Erre azért van szükség, mert a hasi ultrahang vizsgálatot zavarják a bélgázok, így előfordulhat, hogy egy-egy szervet rosszul lát a radiológus, a gyomorban és a belekben lévő gázok miatt. Éhezés alatt a bélgázok nem tudnak annyira felgyűlni, így sokkal jobban láthatók a hasüregben levő szervek. Kisebb mennyiségű vizet lehet inni szívószállal, de azt is óvatosan, hogy ne kerüljön sok levegő a gyomorba. A szénsavas italok és kávé fogyasztása a vizsgálat előtt nem ajánlott. A hasi ultrahang diagnosztika során vizsgáljuk a veséket, hasnyálmirigyet, májat, az epeutakat, az epehólyagot, a lépet, a hasi fő verőeret, húgyhólyagot és esetleges hasi folyadékgyülemeket.  Ha a húgyhólyagot is vizsgáljuk, annak telt állapotban kell lennie, ezért nem ajánlott a vizsgálat előtt 1 órával vizeletet üríteni. Üres húgyhólyag ultrahanggal nem vizsgálható.  Teknikai okok miatt az ultrahang nem alkalmas a gyomor és a belek részletes vizsgálatára a gázok miatt, ezért erre más diagnosztikai módszerek, például CT, MR, colonoscopia, gastroscopia stb javasolt. Figyelembe kell venni, hogy a prosztata megnagyobbodása megítélhető hasi ultrahang vizsgálattal, de a prosztata pontos nagysága nem mérhető meg hasfalon keresztül, így a prosztata részletes vizsgálatát urológus végzi rectális  ultrahang fejjel, végbélen keresztül. A kismedence áttekintő vizsgálata lehetséges hasfalon keresztüli vizsgálattal, de a méh és a petefészkek különböző betegségeit nőgyógyász diagnosztizálja hüvelyi ultrahang fejjel. A gerinc és a bordák nem vizsgálhatók ezzel a módszerrel.